Egy ritka eseményről adok hírt: moziban voltunk a férjemmel. A gyerekekre nagyszülők vigyáztak így esti programként a mozit szemeltük ki. (Nagyon-nagyon hideg volt, a lődörgés vagy egyéb kültéri program szóba sem jöhetett és kettesben akartunk lenni. Nem barátokkal, nem szülőkkel, nem ezzel, nem azzal).
Szóval a mozit szemeltünk ki. A turistát. Igazából én akartam a turistát a férjem a RED-et (ha jól emlékszem) de mivel azt nem játszották abban a vidéki moziban, ahol voltunk, így én nyertem. Meg J. Depp.
Mert miatta gondoltam megnézni a filmet. Meg a rendező miatt (Florian Henckel von Donnersmarck - róla még lentebb írni szeretnék).
Megnéztük.
Hát nem mondom, hogy érdemes volt, moziban legalábbis, bőven elegendő megvárni míg leadja valamelyik tv csatorna, vagy 900 Ft-ért adják DVD-n.
Sajnos a film nem nagyon izgalmas, nem nagyon romantikus (mondjuk ez piros pont) kicsit lassú is, és mintha mindenki kicsit hülye lenne a filmben (a rendőrökre meg a nemzetközi hirhedt gengszterekre gondolok) kivéve A. Jolie. A 2 színészen nem érződött, hogy köze lenne egymáshoz, inkább csak odatették egymás mellé. Azért J. Depp jól hozta a szürke, jelentéktelen matektanár figurát. De tőle jobbat vártam, pontosabban nem volt ő rossz, csak a film nem illett hozzá.
De mindezt leszámítva jó volt végre kettesben lenni életem párjával, jó volt folyamatosan úgy beszélni, hogy nem szakítanak félbe félpercenként a gyerekek, (így még a gondolati fonalat sem vesztettük el) volt vagy 5 filmbemutató amiről rögtön el tudtuk dönteni, hogy nem akarjuk megnézni, hiába az ígéretes szereplő vagy cím. Kézenfoga sétálhattunk és nem rángatta senki sem a kezünket, senkinek sem kellett cipőt kötni vagy orrot fújni. Apa nyaka is jól érezte magát, egyik sózsákot sem kellett cipelni és én is felvehettem a magasabb sarkú csizmámat hisz nem kellett senki után sem szaladnom. Kell ennél több? :))) (Na jó igen, egy hosszú folyamatos, zavartalan alvás délelőtt 10-ig :))) )
A rendezőről (és a leghíresebb filmjéről) még akartam írni. Ő az, aki a A mások élete zseniális filmet készítette és amiért Oscar díjat is kapott. (Florian Henckel von Donnersmarck)
Aki teheti nézze meg a filmet (ellentétben az utazóval), mert ez tényleg jó film. Hosszú, lassan indul be, és fel kell rá készülni lelkileg, mert ez egy dráma és nem vígjáték, mert egy régi történelmi időszakban az NDK-ban a Stasi idején játszódik ... stb. és még sorolhatnám, de inkább nézzétek meg. Tényleg. Alapfilm. Ahogy szokták mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése