Megtaláltam azt a dominót, amit még a lányommal játszottunk, amikor 2-3 éves lehetett, a színeket és formákat gyakoroltuk vele. Most a legkisebb fiam van ebben a korban, így elől is hagyjuk. Érdekes hogy tudja a színeket, pedig nem tanítottuk neki, valahogy ráragadt menet közben. Bezzeg a lányommal lelkesen válogattunk színek szerint, magyaráztuk, rajzoltuk.
Azt hiszem nem véletlen, hogy a mesékben is a harmadik, a legkisebb királyfi a legokosabb, a legügyesebb, ő mindig mindent 3x lát és tanul. Az élet így iagzságos. A legnagyobbal foglalkozunk a legtöbbet, mert ő az első, vele törjük és ismerjük meg az utat, a kicsivel nem foglalkozunk ennyit, de cserébe spontán mindent tudni fog.
Csak mi lesz szegény középsővel?
A 14 darabos dominóártya-csomagot itt tölthetitek le.
2011. február 26., szombat
2011. február 25., péntek
Papírcsodák - a quilling
A mai napig lenyűgöznek a quilling technikával készült dolgok. Szerintem nehéz szépen csinálni. Próbáltam már, ezért tudom. Megfelelően passzentosnak, szorosnak kell lenni, ráadásul még mindez miniatür méretben.
De azért a titok kiderült, a profik ezt nem kézzel és hurkapálcával vagy fogpiszkálóval csinálják, mint én szenvedtem anno, hanem külön egy erre a célra készített kis ketyerével. Persze a dolgokat bár megkönnyíti, de korántsem egyszerűsíti le, tehát az elismerés mindenképpen kijár :).
Ezek a képek az egyik bejegyzésben már idézett inna's-tól jöttek.
De azért a titok kiderült, a profik ezt nem kézzel és hurkapálcával vagy fogpiszkálóval csinálják, mint én szenvedtem anno, hanem külön egy erre a célra készített kis ketyerével. Persze a dolgokat bár megkönnyíti, de korántsem egyszerűsíti le, tehát az elismerés mindenképpen kijár :).
Ezek a képek az egyik bejegyzésben már idézett inna's-tól jöttek.
szerintem egyszerűen tökéletesek. ezek is:
WCpapír-gurigából vár
Kisfiam nézte ki magának ezt a várat, és úgy döntöttünk megcsináljuk.
Most gyűjtjük a papírgurigákat és lelkesen magyarázom gyermekeimnek, hogy a türelem rózsát terem, a mi esetünkben gurigát és egy-egy alkalmommal amit OTT töltenek, nem kell letekerni a fél mennyiséget, csakhogy közelebb legyen a cél :)
A készítése tényleg egyszerű, kartondobozok és gurigák, olló és ragasztó kell hozzá. No meg festék.
Most gyűjtjük a papírgurigákat és lelkesen magyarázom gyermekeimnek, hogy a türelem rózsát terem, a mi esetünkben gurigát és egy-egy alkalmommal amit OTT töltenek, nem kell letekerni a fél mennyiséget, csakhogy közelebb legyen a cél :)
A készítése tényleg egyszerű, kartondobozok és gurigák, olló és ragasztó kell hozzá. No meg festék.
Amikor még ment a spektrumon a Donna játszóháza, akkor nála láttam, hogy mindezt, vagyis ennek egy tovább gondolt változatát a tengerparton, vagy nálunk finomhomokos folyó/tó parton is lehet játszani/alkotni.
Tapétaragasztóval kell bevonni a felületet, majd megszórni bőven homokkal. Nagyon jó struktúrált felülete lesz, lehet szórni a homokot, tehát ez az alkotás abszolút gyerekkedvenc kategória + azt hiszem minimum 1-2 órára lekötöttük őket a parton :)
A képek Inna's-tól vannak, míg a saját el nem készül.
10 évvel fiatalabb - smink Lisa Eldridge-el
Lisa Eldridge neve eléggé ismert hazájában. Én a you-tube-n találkoztam vele először véletlenül, nagyon tetszett ahogy és amit csinált. Külön tetszett hogy mindig elmondja mit használ azt meg ugyebár látni hogy hogyan. Igaz a termékek felét itthon nem lehet kapni, amit meg igen az a minimum Dior kategória :) de annyi baj legyen .. ezt leszámítva szeretem ahogy sminkel. Semmi túlzás, minden olyan természetes marad és mégis klasszisokkal jobb lesz. Nekem is barna szemem és barna hosszú hajam van, majdnem mint neki, nyilván ez is számított, amikor lelkesen elmentettem anno a kedvenceimhez.
az egyik kedvencem:
nem voltam meglepve, amikor a Zone Club egy régi műsorában, a 10 évvel fiatalabb egyik adásában is őt láttam:
2011. február 23., szerda
Piros és pöttyös
Tante Ema oldala kedves, vidám, ötletadó és kreatív. A legtöbb dolog megvásárolható (Németország), de szerintem kis fantáziával és ötleteléssel otthon is elkészíthető.
Kellemes nézelődést :)
Meglepetés bonbon
Ha vendégségbe mentünk, ahol vannak gyerekek, szinte mindig viszünk meglepetés bonbonokat. A ruhájuknak próbáltunk olyan csomagolópapírt választani aminek az ajándékozott örülne, Edináékhoz pl. halálfejes :) csomagolópapír illetve hello kittys járt, ezeket a tescoban nagyon olcsón be lehet szerezni.
A tartalom is mindig változó, pl. a rondaságokért, szörnyekért és koponyákért rajongó Eddy dinós gumickrot és 2 kicsi szörnyfélét kapott, hello kitty lelkes rajongója Lili, pici varrt textil szivecskéket (rózsaszín és fehér színben) kapott.
A hozzávalókat szerintem mindenki kitalálja a kép alapján is, de azért leírom:
- üres wc papír guriga vagy kéztörlős guriga
- csomagolópapír
- szalag, amivel átkötjük a végeit
- töltelék
A képsorokat most Tante Ema-tól kölcsönöztem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)